2023. június 26. 11:22 - fotooldal

Interjú Szedres Mariann manökennel

1782179_420764408110259_1544767457928449269_n.jpgModellkarrierje a hetvenes évek elején indult, az akkor mindössze 14 éves lány első címlapfotója az Élet és Tudomány borítóján jelent meg 1972-ben. 15 éves korától jelentek meg rendszeresen fotói olyan népszerű újságokban, mint az Ez a Divat vagy a Nők Lapja, de ő volt például a Centrum Áruházak és a Woolmark ruháit is bemutatta , illetve népszerűsítette a Sztár üdítőitalt is.

SzM: Véletlenül csöppentem a modellek világába. Nem is fogtam fel , mit jelent egy címlap, meglepetten néztem magamat az újságok címlapján vagy az újságok hasábjain, s azoknak az embereknek a reagálását is, akikről látszott, hogy felismertek, habár számomra teljesen ismeretlenek voltak. A Magyar Hirdetőből Kemény György grafikusművész kért meg, hogy álljak modellt. Elmondta, milyen célból, de egy 14 éves lánynak ez újdonság.

Egy csapattal fotóztuk a címlapot, Bojtár Ottó, az Élet és Tudomány állandó fotósa készítette a képet, a többi grafikusi munka. Ez a fotó provokatívnak számított akkoriban, mivel előtte elképzelhetetlen volt bikinis hölgy az újságban.elet_estudomany_1972_2-1584662307_pages1-1_1_1_1_1.pngEttől kezdve jött a többi felkérés. A Woolmark ruhákat először Magyarországon én mutattam be, ezek az Ez a divat, Nők Lapja újságokban jelentek meg.woolmark_szedres_mariann_2.jpg

1972_49_1.jpg

1972_45_3.jpgA Centrum Áruház reklámarca lettem. Ez állandó munka volt, rendszeres fotózással és divatbemutatóval járt. A fotókon legtöbbször Hugai István volt a partnerem, sok fotón szerepel. Jó hangulatú, összeszokott fotózások voltak.

Jártuk az országot az Áruház ruháival..szabad_fold_1977_szedres_mariann_centrum_aruhazak_1.png

centrum_aruhazak_szedres_mariann_toth_gyorgy_tibor_2.jpg Szabadúszó volt mindenki ebben a szakmában, ezért öröm volt mellette hasonló tevékenységet folytatni bérkiegészítés céljából. Leszámítva ezt a pár évemet, amit a Centrum Áruházzal töltöttem, Béla Laci, MTI-fotós, statisztaszervező mindig keresett, sok, jó munkát ajánlott. Sok manökennek adott munkát, sokakat fedezett fel a szakmában.szedres_mariann_modellvizsga.jpgElőször 15 évesen a Gemini együttessel lépett fel?

Sz.M.: Felejthetetlen a Gemini együttessel minden divatbemutató! 15 évesen kezdtem,első bemutatóim voltak. Tulajdonképpen Papp Imre Mityó, énekes hívott az együtteshez, akit a Volán Tröszt klub helyiségében ismertem meg. Előzőleg ugyanis a Volán együttesben zenélt. Mi sokat beszélgettünk, ismertük egymást jól. Egy alkalommal meghívott a Citadellába, ahol már a Gemini együttessel rendszeresen játszott.gemini2.jpg A Gumigyárban szintén zenéltek, táncoltam az együttes zenéjére, amikor Várszegi Gábor odajött hozzám, hogy volna -e kedvem ruhákat bemutatni. Igen volt a válasz, és ettől kezdődően mutattam be velük a dunai hajón ruhákat. Szüleim nem engedtek el akkor még, ezért Várszegi Gábor sokszor vitt haza, Neki már volt autója. Emlékszem, 160-al sietett az úton.

Akkoriban, ezt meg kell jegyeznem, a Gemini együttes volt az első, aki bemutatóval egybekötött műsort adott. Várszegi Gábor minden ötlete, utólag látom igazán, valami újat , forradalmit, hozott, az élet más területén is. Nagy jelentőségű volt, hiszen sokan először láttak divatbemutatót.  A bemutatón Jászberényi Gyula fotózott, aki máshová is hívott fotózásra, művészeti oldalon is jelentetett meg fotómat.gemini_n.jpg Ezután folyamatosan kaptam a felkéréseket, és követte egy-egy újabb bemutató is.e3clibdwuaqli-x_1.jpg

Ha kicsit vissza forgatnánk az idő kerekét mit jelentett a Kádár korszakban Magyarországon modellnek lenni?

Sz.M.: Akkoriban nem volt internet, sok nehézséggel kellett szembenézni. Táviratot kaptam, amikor hívtak munkára például,vagy személyesen beszéltük meg a következőt. Nem volt szakszervetünk sem, csak a fotósokon, a manökeneken, és a divattervezőkön múlt, hogy fennmaradjon ez a szakma. Nem sokan voltak a szakmában, kiváltság volt manökennek lenni.16735291_10208711415882276_1181945431_o-1_2.jpg Egzotikus szépségének és szerény személyiségének köszönhetően a nyolcvanas évek magyar divatvilágának egyik kedvencévé vált. Ő volt a korszak egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar manökenje, aki rendszeresen feltűnt a képernyőn különféle showműsorokban, de szerepelt például A Pogány Madonna című filmben is.

Sz.M.: Több show-műsorban szerepeltem,a Pogány madonna emlékezetes. A mai napig kérdezik, te voltál a fehér nadrágban? Bujtor István ötlete volt, amikoris meglátta a ruhámat, és engem. A nadrágomra igencsak vigyáztak az öltöztetők! Leülni sem lehetett, mert a legkisebb foltot is tisztítani kellett, mert táncoltam is a filmben, és forogtam.

Pedig a hajó - Helka, alagsorában jókat lehetett beszélgetni. Sikerfilm lett, örülök, hogy külön felvettek velem egy részt.pogany_madonna_2_1.jpgDe reklámfilmekben is dolgoztam. a legemlékezetesebb moziban jelent meg, a Sztár üdítő reklámja. Ez kampány volt, ezért naptár is készült 1981-ben.

A filmet az Olimpia Szálló medencéjénél készítettük, szerettem a hangulatot.33048621587279b8f7a007afce9d894d_1.jpg

Sándor Pál show-műsorában több manökennel forgatott. Badonyi Vali, Bíró Ica, András Judit, Bolyos Ibolya például. Az LGT dalait máig keresik, a műsort is a Youtube-on.

Fogalmazhatok úgy, hogy Módos Gábor fotóművész fedezte önt fel tartják a kapcsolatot?

Sz.M.: Testvérem, Rita indított el a pályán, beszélt rá. Módos Gáborral később találkoztam, rengeteget fotóztunk együtt. Megmaradt egy baráti kapcsolat is. viszont általa kerültem az Ez a Divathoz, ahová többek közt Ő is dolgozott.322871264_1250980052489781_5321560487132920544_n.jpg273218791_1093361744793019_7322238072442081148modos_foton_1.jpgRendszeresen jelentek meg fotói a Lapkiadó Vállalat, FÉNYSZÖV, MTI által. Az Ez a Divat című magazin hasábjain is látható volt, továbbá prospektusok, katalógusok oldalain, a Nők Lapjában, és az Ez a Divatban, a Képes Újság-ban, Nagyító, a Fogyasztók lapjában, az Esti Hírlap-ban is.Tehát akkoriban nagy megtiszteltetés volt egy modellnek, ha ilyen sokan foglalkoztak vele divatbemutatók fotózások egymást váltották jól megvoltak abban az időszakban a modellek fizetve?

Azt gondolom, hogy a zenészek bére ismertebb. Ehhez tudnám hasonlítani, kezdetben 150 forintot kaptam. Ki kellett egészíteni, hiszen a ruhákat, cipőket, kellékeket magunk vásároltuk fotózáshoz, a divatbemutatóhoz is tartottunk cipőket. Sokaknak mellékállása volt, én show-műsorokban kaptam lehetőséget, itt 500 forintot kaptunk. Később ez az összeg változott, sok összetevője volt, de az akkori átlagfizetéseknél mindig többet kerestem.fxwrngdwiaaflwk.jpgÖnt láthattuk az országos, megyei, napi, heti és havilapok címlapjain. Önt egy ország ismerhette meg a divatbemutatók kapcsán, ahol szebbnél, szebb ruhákat prezentált a legújabb divat szerint. Mit jelentett abban az időben ismert embernek lenni, akit az emberek megismerik az utcán esetleg autogramot is kérnek tőle az emberek van valami érdekes története, amit szívesen megosztana olvasóinkkal?

Sz.M.: Megjelent egy fotóm, amiről szüleim nem tudtak. Apám katonatiszt volt a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán, egyik irnoka mutatta neki a prospektust azzal, hogy nézd milyen jó nő!

Apám este beszélte meg velem, nem tiltott el a fotózástól,mert a tanulásban továbbra is kiváló voltam.72729022_1434501013368194_9024845295380332544_n.jpg Sokan megismertek az utcán, ehhez hozzá kellett szokni. az általam elvégzett manökeniskola - Artistaképző Intézetben,sem tud ilyenre tanácsot adni, felkészíteni. Arra sem, hogy autogramot kérnek, nagyon nehezen szoktam hozzá.

Ön napjainkban is az ideális szépség hogyan csinálja, hogy kisugárzásával ma is ámulatba ejti az embereket?

Sz.M.: Bárki megteheti, ha áldoz időt például aerobicra, sportra. Kipiheni magát,nyugalmas életet próbál kialakítani.p201611189379ec24.jpg

Ajánlott cikk: https://www.helloladies.hu/interju-szedres-mariannal-a-70-es-80-as-evek-legfelkapottabb-modelljevel_img-1.html

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szedresmariannmanoken.blog.hu/api/trackback/id/tr5018153826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása